Die Stille Oase

Appartmenthaus der Fam. Schneider Österreich



Miért létezik a „Csendes Oázis“?

Egy nyugdíjas angol vállalkozó, aki minden energiáját és erejét Istennek szándékozott felajánlani, egy napon Isten vezetésével Ausztriába érkezett, egy tönkrement olajforgalmazó cég telephelyére.

Felismerte a kínálkozó lehetőséget, és megvásárolta a telket, melynek kertrészébe lakókocsit helyezett el, és nehéz kétkezi munkával felépítette a házat négy apartmannal.

A kívánsága az volt, hogy a házat keresztyén misszionáriusok használják, ill. azok, akik anyagi okokból nem tudnák megengedni maguknak, hogy itt nyaralhassanak. Ennek okán keresett olyan ausztriai szervezetet, amely a házat így üzemeltetné. Így talált rá a Szentírás Szövetségre (Bibellesebund).

Időközben a szálló 1 apartmannal bővült, és 2008 áprilisától a vendégek rendelkezésére áll a tárgyaló/ multifunkciós terem is az alagsorban.

Reméljük, hogy ez az Oázis továbbra is bővülni fog, és sok embernek feltöltődésére fog szolgálni, mindegy, hogy a világ mely tájáról érkeznek.

Impressum – jogi nyilatkozatok